Az este művészei ritkán hallható remekművek megszólaltatásával ünneplik a karácsonyt mint a világosság születését. A 13. századi párizsi Perotinus karácsonyi misébe komponált graduáléja a nyugati zeneszerzés legelső nagy felvirágzásának a csúcsa: a monumentalitás olyan élményét adja, mint a vele egykorú Notre-Dame-székesegyház látványa. A két 15. századi nagy szerző, a francia Brumel és a németalföldi Obrecht vatikáni kóruskönyvekben megőrzött karácsonyi motettái szinte ikrek: szerzőik karácsonyi és adventi gregorián dallamok és szövegek sokaságát szőtték be kétrészes, gazdag architektúrájú szerkezetbe; mindkét darab a „noe, noe!” középkori karácsonyi ujjongással zárul. A vokális művek sorozatába két orgonamű ékelődik be: Messiaen fiatalkori, de csak halála után megtalált prelúdiuma, mely hangvételében a későbbi nagy Turangalîla-szimfónia szeretetdallamát előlegezi; illetve Lassus karácsonyi antifonájának az északnémet Scheidemann általi feldolgozása, egy gazdagon díszített, pompás és virtuóz billentyűs átirat, e reneszánsz kori nagy műfaj utolsó lobbanása. A koncert második felének főszereplője a Zeneakadémia századfordulós orgonája, mely korabeli kompozíciókon tudja teljes színgazdagságát kibontakoztatni. A stockholmi Sjögrén műve az északi későromantika egyik legmegkapóbb orgonadarabja: lírai és rajzos, finom és nagyszabású egyszerre. A 20. század eleji legnagyobb német orgonaszerző, Max Reger korálfantáziái viszont a skandináv kompozíció teljes ellenpontját adják: dús harmóniák, a motívumok növényként burjánzó áradata jellemzik. Épp az idén emlékezünk Reger születésének 150. évfordulójára, így az előadók még egy kis vokális csokrot illesztettek a műsorba katolikus és protestáns egyházi énekfeldolgozásaiból.