A koncert magját az együtt zenélés, a kamarazene jelenti. Igaz ez a hangverseny második felére is, hiszen a szólisták nemcsak a zenekarral, hanem egymással is párbeszédbe lépnek majd. A szünet előtt felcsendülő két Beethoven-darab a szerző két szélső korszakából való. A harmadik (1798-as) hegedű-zongora szonáta – amelyet a komponista mesterének, Salierinek ajánlott – az ötödik (és egyben utolsó) cselló-zongora szonátával összehasonlítva nemcsak kontrasztot alkot, de a két mű a korszakokon átívelő beethoveni nyelvet is fel tudja mutatni. Közöttük Schumann saját korában legnépszerűbb alkotásából, a Tizenkét zongoradarab kis- és nagy gyermekeknek című sorozatból hangzanak el részletek. A koncert második felében Mendelssohn tizennégy évesen komponált versenyműve hangzik el, amely már a szerző harmadik concertója volt a sorban. A mű Mendelssohn életében nem jelent meg; első kritikai kiadására 1999-ig várni kellett, mára azonban a koncerttermek egyik leggyakrabban játszott Mendelssohn-versenyművévé vált.