Brahms első zongoratriójának eredeti változatát (1854) húszévesen írta meg. Saint-Saëns ⎼ aki pusztán két évvel volt fiatalabb Brahmsnál ⎼ ötvenhét éves volt, amikor második zongoratrióját (1892) befejezte. A francia szerző, noha kétszer olyan idős volt, mint német kortársa, és olyan korban élt, amelyben közel negyven év alatt nem kis utat tett meg a zenetörténet, szinte ugyanazzal a romantikus hangvétellel fogalmazta meg zongoratrióját, mint a fiatal Brahms. Az e-moll zongoratrió öttételes, közülük az első és az utolsó a legterjedelmesebb. A második tétel különlegessége az aszimmetrikus, ötnyolcados ütemmutató, ezt egy lírai harmadik tétel követi, majd negyedikként egy nemes keringő hangzik el. Brahms saját művét 1889-ben jelentősen átdolgozta, annak is leginkább az első, harmadik és negyedik tételét, a hangvétel azonban nem változott. A kompozícióban tételenként váltakozik a H-dúr és h-moll hangnemek használata. Így míg az első dúrban van, az utolsó mollban. A koncerten végeredményben két egymással kortárs zeneszerző szinte egyidőben kiadott műveit hallgathatja meg a közönség.